Énekek

A projekt különlegessége, hogy három önálló dal szövegéből és dallamából született meg egy közös, nagy ének. Az eredeti dalok mind saját üzenettel és hangulattal rendelkeznek, de most egyetlen zenei ívbe rendeződve erősítik egymást.

A közös zenében a három dal szövege harmonikusan fonódik össze, így új tartalom, új üzenet születik – egy nagyobb egység, amely több, mint a részek összege. Ez a mű nemcsak zenei élményt ad, hanem szimbolizálja az összetartozást, az együtt éneklés erejét, és azt, hogy a sokféleségből is létrejöhet harmónia.

Ez az ének hidat képez a különböző hangulatok és gondolatok között, és lehetőséget teremt arra, hogy mindenki megtalálja benne a saját üzenetét. Egy közös dallam, amely összeköt.

A három dalból született közös ének már önálló zeneként is elérhető. A különleges feldolgozás letölthető közvetlenül a weboldalról, így bárki magával viheti és bármikor meghallgathatja. Ez a közös zene az összefogás és az együtt éneklés szimbóluma – most pedig egy kattintással elérhető mindenki számára.

Édesanyám rózsafája

Édesanyám rózsafája,
Én voltam a legszebb ága.
Kihajlottam az utcára,
Leány s legény bánatjára.

Virágzik a cseresznyefa,
Virágzik a cseresznyefa,
Szebben virít a rózsám arca.
Rózsám arca télben, nyárban,
Szebben virít a határban.

Én vagyok az, aki nem jó,
Fellegajtó – nyitogató.
Nyitogatom a felleget,
Sírok alatta eleget.

Ifijúságom telik el,
Azért a szívem hasad el.
Ifijúság gyöngy koszorú,
Ki elveszti de szomorú.

Bolond volnék, ha búsulnék,
Ha a búnak helyet adnék.
Én a búnak utat adok,
Magam, pedig vígan járok.

A malomnak nincsen köve, mégis lisztet jár

A malomnak nincsen köve,
Mégis lisztet jár, mégis lisztet jár.
Tiltják tőlem a rózsámat, mégis hozzám jár.
Tiltják tőlem a rózsámat, mégis hozzám jár.

Addsza rózsám a kezedet
Forduljunk egyet, forduljunk egyet.
Aztán menjünk ki a kertbe, ott szedjünk meggyet.
Aztán menjünk ki a kertbe, ott szedjünk meggyet.

Volt nekem egy szép szeretőm
De az olyan volt, de az olyan volt,
Ha egy nap nem láttuk egymást, két nap beteg volt.
Ha egy nap nem láttuk egymást két nap beteg volt.

Harmadik nap megkérdeztem,
Téged mi lelt vót? Téged mi lelt vót?
A szívemet a szerelem körülfogta vót.
A szívemet a szerelem körülfogta vót.

A te titkos nyavalyádból
Adjál nékem is, adjál nékem is
Had érezzük mind a ketten, érezzem én is.
Had érezzük mi d a ketten, érezzem én is.

Akkor szép az erdő

Akkor szép az erdő, mikor zöld,
Mikor a vadgalamb benne költ,
Olyan a vadgalamb, mint a lány,
Sírva sétál a párja után.

Erre gyere rózsám, nincsen sár,
Nincsen az ajtómon semmi zár,
Az ajtómon van egy fakilincs,
Jaj, Istenem még szeretőm sincs.

Ezt a kerek erdőt járom én,
Ezt a barna kislányt várom én,
Ez a barna kislány viola,
Én vagyok a vígasztalója.

Téged látlak mindig álmomban,
Álmom után minden dolgomban,
Ha sóhajtok érted a’ panasz,
Ha örülök, érted vagyon az.

Jaj, de sokat jártam, fáradtam,
Mikor házasodni akartam,
Nem találtam kedvemre valót,
Csak az a szeretőm, aki volt.

Elvágtam az ujjam, jaj, de fáj,
Fügefa levelet tettem rá,
Fügefa levele gyógyíts meg,
Gyere, kisangyalom, csókolj meg!